Verseny oldala

Elindult a versenyünkkel foglalkozó aloldalunk: verseny.bolyaimk.hu Folyamatosan bővítjük az ott található információkat, kövessétek figyelemmel.

Egyesületi információk

Felkerültek a fontosabb adatok az egyesületről a Rólunk menüpont alatt. Késöbbiekben minden egyéb információ és dokumentáció elérhető lesz.

Egyesületté alakultunk

A 2008-as év mozgalmas volt a klub számára. Új helyre költöztünk, versenyt szerveztünk, mindkettőnél sokáig kérdés volt, hogy egyáltalán lesz-e valahol helyünk, de mindezek ellenére novemberben a tagok többsége összeült és megalapította a Bolyai Makett Klub Közhaznú Egyesületet. A bírósági huza-vona után 2008. december 9.-én az egyesületet bejegyezték, és 2008. december 31.-én jogerőre emelkedett. Hamarosan minden információt közzé teszünk az egyesülettel kapcsolatban.

Egy korszak vége

Lezárult egy korszak. A mai naptól hivatalosan is új helyre költözött a klub. A „főhadiszállásunk” ezentúl a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hungária körúti Campusan található meg. A régi helyet több, mint 15 év után el kellett hagynunk, mivel azt eladták és teljesen ledózerolják. Sok szép emléket őrzünk majd arról a helyről; a versenyeket, nyílt napokat, klub délutánokat…stb. Legnagyobb sajnálattal egyelőre megszünik ezzel a magyar/orosz technikák hozzáférhetősége is. A múzeumnak nem sikerült időben megfelelő helyet találni így egyelőre a Petőfi laktanyába kerültek a hadieszközök, ahol leltárba kerülnek és lakat alá. A jövőjük sajnos még kérdéses, hogy mikor és hogyan kerülnek át egy kiállítási helyre. Szomorú hírek ezek. Akik kellemes emléket őriznek a Bolyai János Műszaki Főiskolával kapcsolatban (diákok, tanárok, látogatók, és nem utolsó sorban mi a klubtagok) remélem sokáig nem fogják elfeledni. Továbbra is várunk titeket a klubban már az új helyen. Továbbá megszünik az oldalon a fórumunk.

Végleges verseny kiírás

Felkerült a versenyünk végleges kiírása! A versenyszabályzatot is közzétettük, elolvasása ajánlott mert aki nevez az a nevezésével automatikusan elfogadja a szabályzatban leírtakat

Gripen Walk Around

A Kecskeméti Repülőnapon készített képeink megtekinthetőek a galériában. Rengeteg „Walk Around” képet készítettünk főleg a magyar Gripenről