Kedves Makettezők, Érdeklődők!
Már csak 3 nap és kezdődik a XVII. Bolyai Makettépítő Kupa.
A rendezvény helyszíne a budapesti China Mart, 1152 Budapest, Szentmihályi út 171. -1. szint. (Nem az Ázsia Center!)
Belépéshez készítsék elő a védettségi igazolványt és a személyazonosító igazolvány. Azon nevezők akik nem rendelkeznek védettségivel külön biztosítjuk a nevezési lehetőséget, de sajnos jogszabály (484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet 6/C § 3.) alapján a rendezvény területére nem engedhetjük be.
A versenyt a főbejáraton keresztül lehet majd megközelíteni és a középső lépcsőn kell lejönni a -1-es szintre. Az épület jobb és bal oldalán lesz külön-külön a kiállítás és a börze.
Külön a látogatók számára lett kibérelve a Diego melletti parkoló, ezt tudják használni ha ellátogatnak hozzánk. Sajnos a kapacitása véges, így ha megtelt, akkor az Ázsia Centernél lévő felszíni és mélygarázst tudják használni. A mellékelt térképen jelöltük, hogy hogyan tudják megközelíteni a parkolót.
A rendezvény helyszínén lesz büfé, ahol kávét, üdítőt, szendvicset tudnak vásárolni, kifőzdéket az Ázsia Center 3. emeletén találnak.
A rendezvény szombaton 9 és 18 óra között látogatható, vasárnap 9 és 16 óra között. Vasárnap vegyék figyelembe, hogy 14 órakor kezdődik az eredményhirdetés, utána rögtön kezdődik a makettek visszaadása, így aki szeretné megnézni az összes kiállított munkát, 14 óráig érkezzen meg. Börze vasárnap 13 órakor zár.
Börzések akik jelentkeztek:
SBS Hungary Kft. (2 nap)
Kárpátmodell (2 nap)
Kormos Péter (2 nap)
Dreamkit (szombat)
Balatonmodell (szombat)
Z63 (2 nap)
FourStars Miniatures (szombat)
Richardmakett (2 nap)
Automakett.hu (szombat)
Makettshop (szombat)
Friul (szomba)
Muzsik Attila (szombat)
Buco Model Base (2 nap)
Replika Modellbolt (2 nap)
Fa-in ajándék (2 nap)
Tóbi László (2 nap)
Dr. Konéta György (2 nap)
Programok:
Makett kiállítás, látvány makettezés,
SMS Szent István története előadás
Hagyományőrzők kiállítása
MH1 Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred kiállítása
Fegyver simogató, lézer lövészet.